Lelki kín helyett inkább a testi fájdalom? De miért nem ilyen egyszerű ez a csere? Gondolj erre: ha elmondod, van segítség!
A kamaszkor olyan, mint egy érzelmi hullámvasút. Ha nem történik semmi nagyon fájó vagy nagyon nehéz veled, akkor is lehet, hogy az egyik nap minden hiábavalónak tűnik, máskor meg talán úgy érzed, tiéd a világ, és minden jó, sőt egyre jobb! Ha éppen a borús oldalon állsz, vagy valami nagy csalódás, veszteség ér, esetleg kudarcot élsz át, jogos, hogy szinte elviselhetetlen az a lelki kín, amit érzel. Ilyenkor kísértő gondolat lehet, hogy magadnak sérüléseket okozva, magadat falcolva testi fájdalomra cseréld a lelkedet feszítő szenvedést, de sajnos ez csak látszatra csere… Az erőszak akkor sem lehet megoldás, ha magad ellen irányul.
Mi az a falcolás?
Sok tizenéves egyedül marad a szinte kibírhatatlan fájdalommal, amit a magányosság, a „senki nem törődik velem”, „senki nem veszi észre, milyen nehéz most nekem” érzése tovább fokoz. Ilyenkor juthat eszébe egy fiatalnak, hogy még az is jobb, ha olyasmivel tereli el a gondolatait a lelki fájdalmairól, ami ugyan nem tesz jót, nem is esik jól, de pillanatnyi megkönnyebbülést adhat. Ez lehet a lelki kín felcserélése testi fájdalomra: azaz saját magunknak okozunk fájdalmat, sérülést. Ennek az egyik módja a falcolás, vagyis a felületi vágások, karcolások ejtése, leggyakrabban a csuklón, az alkaron, de lényegében a test bármely pontján.
Miért nem jó megoldás a testi fájdalommal elnyomni a lelkit?
A karcolások (vágások, égések, egyéb önsértések) nyomai, hegei sokáig megmaradnak (hatásuk viszont csak pár percig tart), de nem csak ezért nem érdemes az önsértést választani, amikor nem tudsz szabadulni a negatív gondolatoktól, érzésektől. Minden relatív ‒ szoktuk mondani. Ahhoz képest, ha valaki három tárgyból áll bukásra, nem is olyan rossz az épphogy kettes. A fájdalmat, a gyötrő lelki kínokat viszont nem lehet így kisebbíteni. Attól, hogy vérezni és fájni fog a karod, nem fog kevésbé fájni a lelked.
Akkor mások miért falcolnak?
Talán a saját maguknak okozott sérülés, a vér látványa, az (ön)agresszív tett egy rövid időre kicsit tompítja a kínzó feszültséget, oldja a szorongást, és a sérüléssel összefüggő testi folyamatok pillanatnyi megkönnyebbülést okoznak, de valójában semmi nem változik: ha elmúlik a fizikai fájdalom, a lelki szenvedés ugyanolyan erővel térhet vissza. Ráadásul ha valaki egyszer átlépte ezt a határt, és szándékosan sebesíti meg saját magát, másodszorra, sokadszorra még egyszerűbb megtenni. Ahhoz, hogy változatlanul megkönnyebbüljünk, átélhessük a pár percnyi jó érzést, egyre nagyobb fájdalom, egyre komolyabb, egyre veszélyesebb sebesülés kell.
Mit lehet tenni helyette?
Nem elnyomni kell a lelki kínokat, hanem hangot adni nekik! Elmondani, elsírni, akár kikiabálni, mi az, ami fáj. Ha szavakba tudod önteni a fájdalmadat, elviselhetőbbé válik a szenvedés is. A szenvedésnek pedig mindig van valami oka. Akár tudod, hogy mi az pontosan, akár nem. Könnyebb lesz, ha másoknak is megpróbálod elmondani, mi van benned, mi foglalkoztat. Ha úgy érzed, hogy valamitől szenvedsz ‒ például attól, hogy bántanak szóval vagy tettekkel akár otthon, akár az iskolában vagy máshol –, kérj segítséget! Ha ilyen helyzetben vagy, teljesen jogos és érthető, hogy ezzel nem tudsz egyedül megküzdeni. Senkinek nincs joga téged bántani, megalázni, fenyegetni vagy kiközösíteni, és a felnőttek dolga, hogy biztonságban légy. Ha beszélsz egy segítő felnőttel, szülővel, tanárral, iskolapszichológussal vagy például a Kék Vonal segítőivel, akkor elkezdődhet egy közös gondolkodás azon, hogy milyen segítséget tudsz elfogadni, milyen változástól lenne jobb a helyzeted, a lelked.
Kivel beszélhetek?
Ha hasonló helyzetben vagy, ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, de nem tudod, mi legyen az első lépés, vagy csak beszélgetnél valakivel, hívd a Kék Vonal munkatársait, akik a 116-111-es telefonszámon várják a hívásodat. Éjjel-nappal ingyenesen hívhatod őket. Meghallgatnak, és közösen gondolkoznak veled a megoldáson.
Csekeő Borbála, Kék Vonal
Kiemelt kép innen.
