Világ

Tudtad, hogy a gyerekeket különleges jogok illetik meg?

Ha még nem múltál el 18 éves, gyerek vagy. Gyerekként pedig különleges jogaid is vannak. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy mik ezek.

A gyerekek különleges jogait az ENSZ Gyermekjogi egyezménye sorolja fel. Elsősorban a szüleid felelőssége, hogy gondoskodjanak rólad, és segítsenek a jogaid érvényesülésében, illetve az államnak is mindent meg kell tennie ezért. De te is tehetsz a gyerekek jogaiért – már azzal is, hogy megismered és tiszteletben tartod őket.

Védelem

Családhoz való jog

A szüleidnek, a családodnak gondoskodnia kell rólad. A nevelésedkor azt kell tenniük, ami neked a legjobb, és figyelembe kell venniük, hogy hol tartasz az önállóságban. Senki sem szakíthat el a szüleidtől. Ez azt jelenti, hogy egy gyereket csak akkor lehet kiemelni a családjából, ha ez az ő érdekében feltétlenül szükséges (például bántják, vagy nem törődnek vele). Ilyenkor különösen védeni kell őt. Ha a szüleid külön élnek, jogod van kapcsolatot tartani mindkettőjükkel. Ez akkor is igaz, ha az egyik szülőd külföldön él. A szülők egymás tudta nélkül nem vihetik a gyereküket külföldre. Ha a családi helyzeted megváltozik, a felnőtteknek azt kell nézniük, hogy neked mi a legjobb. Például váláskor, örökbefogadáskor, vagy ha intézetben vagy nevelőszülőknél nevelkedsz. Rendszeresen újra felül kell vizsgálni, hogy minden rendben van-e veled, jó helyen vagy-e.

Az erőszak elleni védelem

Senkinek nem szabad megütnie vagy más módon bántania téged (például csúfolni vagy kiközösíteni) – a szüleidnek, tanáraidnak vagy más gyerekeknek, fiataloknak sem. Az erőszaknak a legenyhébb formáját sem nézi el a törvény. Meg kell védeni attól, hogy az interneten vagy személyesen zaklassanak, megalázzanak. Nem szabad téged elhanyagolni. Meg kell védeni a szexuális bántalmazástól és zaklatástól is. Senkinek nincs joga olyasmit tenni a testeddel, amit te nem akarsz ‒ például megérinteni vagy lefotózni sem.

A kihasználás, veszély elleni védelem

Az államnak védenie kell téged mindentől, ami az egészségedet vagy a tanulást veszélyezteti. Tilos a gyerekmunka. Ha diákmunkát végzel, nem használhatnak ki téged, és igazságos fizetést kell kapnod. Nem szabad kizsákmányolni, prostitúcióba vagy pornográfiába bevonni. Nem használhatnak fel bűncselekményekhez, vagy mások politikai vagy egyéb céljaira. Ha valamiben kiugróan tehetséges vagy, akkor is a te fejlődésedet, érdekedet kell szem előtt tartani. Az államnak védenie kell attól, hogy elraboljanak és eladjanak, vagy hogy tiltott kábítószereket fogyassz. Jogod van ahhoz, hogy háború idején megvédjenek. 18 éves kor alatt nem sorozhatnak be katonának, és nem küldhetnek harcolni. Ha valamilyen kizsákmányolás áldozatává váltál, segíteni kell abban, hogy jobban legyél.

Igazságszolgáltatás

Jogod van a védelemhez, ha valamilyen bűncselekmény elkövetésével vádolnak, vagy emiatt elítélnek. A rendőröknek, jogászoknak, bíróknak tisztelettel kell bánniuk veled, és meg kell arról győződniük, hogy mindent értesz, ami veled történik. Meg kell vizsgálni, hogy a letartóztatás vagy elzárás helyett van-e más megoldás a felelősségre vonásra. A bűnelkövető gyerekeknél a  felelősségrevonás elsődleges célja a nevelés.

A megkülönböztetés tilalma

Minden gyereknek ugyanolyan jogai vannak. Mindegy, hogy fiú vagy lány vagy, milyen színű a bőröd, milyen nyelven beszélsz, milyen a családod, miben hiszel, mit gondolsz, mit követtél el, fogyatékossággal élsz-e vagy sem, szegény vagy-e vagy gazdag – emiatt nem érhet téged hátrány.

Vannak gyerekek, akiket különösen védeni kell. Ha fogyatékossággal élsz, úgy kell bánni veled, hogy teljes életet élhess, és részt vehess a közösségi életben. A más országokból menekültként érkező gyerekek ugyanolyan fontosak, őket is ugyanolyan védelem és ugyanazok a jogok illetik meg, mint a magyar gyerekeket. Ha egy kisebbségi csoporthoz tartozol, jogod van a saját kultúrád, nyelved és vallásod gyakorlásához.

Fejlődés, gondoskodás

A felnőtteknek minden téged érintő helyzetben olyan döntést kell hozniuk, ami neked a legjobb.

Élethez, egészséghez való jog

Jogod van az élethez és a fejlődéshez. Az államnak ehhez a lehető legjobb esélyeket kell biztosítania. Jogod van az egészséges élethez. Fontos, hogy egészséges ételekhez juss, és úgy gondozzanak, hogy ne legyél beteg. Ha megbetegedsz, orvosi ellátást és gyógyszereket kell kapnod.

Szociális biztonsághoz való jog

Jogod van ahhoz, hogy mindent megkapj, ami a jóllétedhez és a fejlődésedhez feltétlenül szükséges. A felnőtteknek gondoskodniuk kell például arról, hogy legyen ennivalód, ruháid és lakhelyed. Ha szegényebb családban élsz, az állam ebben is köteles téged és a családodat támogatni.

Oktatáshoz való jog

Jogod van a tanuláshoz. Az óvoda és az iskola célja, hogy a készségeidet és más képességeidet erősítse, fejlessze a személyiségedet, és ehhez adjon ismereteket. Az iskolának fel kell készítenie minden gyereket arra, hogy békésen és felelősségteljesen élhessen. Jogod van pihenni és játszani. A felnőtteknek támogatniuk kell abban, hogy a szabadidődben kulturális, művészeti vagy sportfoglalkozásokon vehess részt.

Részvétel

A gyerekeket születéskor anyakönyvezni kell. Jogod van ahhoz, hogy megismerd a szüleidet, családi és kulturális gyökereidet. Az államnak tiszteletben kell tartania a nevedet, az állampolgárságodat és a családi kapcsolataidat. Ezek olyan jogok, amiket senki nem vehet el tőled.

Véleménynyilvánításhoz való jog

Minden téged érintő ügyben jogod van elmondani a véleményedet. A felnőtteknek meg kell hallgatniuk téged, és meg kell fontolniuk, amit mondtál ‒ legyen az az iskolában, otthon, orvosnál, rendőrségen, bíróságon vagy akár a diákparlamentben. Jogod van a szólásszabadsághoz, tehát a nyilvánosság előtt is elmondhatod a véleményedet és az ötleteidet, ha közben tiszteletben tartasz másokat.

A hit, a lelkiismeret, a gondolat szabad. Jogod van a saját kultúrád, nyelved és vallásod gyakorlásához és megválasztásához. 

Magánélethez való jog

Jogod van a magánélethez. Senki nem terjeszthet rólad hazugságokat, és senki sem olvashatja el az üzeneteidet, levelezésedet, illetve senki sem mehet be a lakásotokba engedély nélkül.

Szabadságjogok

Jogod van ahhoz, hogy más gyerekekkel találkozz, barátkozz, vagy együtt klubot, csoportokat, mozgalmakat alapítsatok.

Jogod van ahhoz, hogy a tévéből, internetről, könyvekből stb. információt szerezz. A felnőtteknek segíteniük kell abban, hogy olyan információkhoz juss, amiket megértesz, és nem károsak.

Ha tetszett, töltsd le PDF-ben:

Kiemelt kép innen.