Kamaszkori depresszió, szorongás és magány. Szívemen viselem ezt a témát. Szeretném, hogy ha valaki abban az élethelyzetben van, amikor úgy érzi, hogy semmi sem fontos – sem az, amit érez, sem az, ahogyan telnek a napjai –, és mindennap szomorú, igazából még felkelni is szenvedés… akkor tudja, hogy DE! Igenis fontos! Kell és lehet is vele foglalkozni. Mert te is tudod, és én is tudom, hogy ez nem hiszti, és nem divat. De nem ám!
Amikor az ember még kicsi, és szeretne valamit, vagy valami baja van, nem tud túl sok eszközből válogatni, hogy ezt jelezze. Általában elkezd jó hangosan üvölteni, és addig csinálja, amíg valaki a környezetéből megoldást nem kínál a problémájára.