Címke

szerelem

Browsing

Hadd meséljek nektek az első szerelmemről! Egy igazi romantikus történetet, amely megtanított rá, hogyan várjak türelmesen arra az emberre, akit szeretek, és hogy hogyan kell távkapcsolatban élni. Mivel régebben nem kerestem a fiúk társaságát, így engem is meglepett, hogy viszonylag hamar megtalált a szerelem, ráadásul nem is hétköznapi módon. Szóval remélem, hasznos lesz, amit elmesélek nektek, és azt is, hogy szórakoztatónak találjátok majd. Fogadjátok szeretettel az első szerelmem történetét. 

Megesik néha, hogy a mindennapoktól, a megszokástól elszürkül egy kapcsolat. Sokan bíznak benne, hogy anélkül is működik, hogy különösebben tennének érte: nem figyelnek már úgy egymásra, nem kíváncsiak többé a partnerükre, nem tesznek érte annyit, mint korábban. Ez általában addig megy így, amíg az egyik fél figyelmét fel nem kelti egy harmadik.

Akkor török rád, amikor nagyon nem számítasz rá. Azt nézem ki neked, akivel már 10 éve egy padban ülsz, vagy akit csak egy szemvillanásra láttál. Lepkéket telepítek a zsigereidbe, megremegtetem a lábaid, és gondoskodom az arcod természetellenes vörösségéről.