Címke

gyerekjog

Browsing

A tanulók jogai nem csak az iskola épületében és nem csak a tanórákon érvényesek, hanem a szünetekben, a lyukasórákon vagy a táborokban is. Persze a tanárok rászólhatnak azokra a tanulókra, akik olyasmit csinálnak, mondanak, amely ellenkezik az iskolai házirenddel, de abba nem szólhatnak bele, hogy mit csinálnak a szünetben: például pihennek, készülnek a következő órára, vagy tízóraiznak. 

Milyen helyzetben voltak a gyerekek 2017-ben? Mik voltak az év legfontosabb történései? Számított a gyerekek véleménye? Hogyan zajlott az oktatás? Mi történt a nehezebb sorsú gyerekekkel? Megvédték őket az erőszaktól? A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jelentést készített erről, középiskolás kollégái, a Gyermekjogi Követek pedig segítették, hogy te is többet hallj a korosztályodat érintő változásokról, eseményekről.

Vannak olyan problémák, nehézségek, amikkel egyedül maradunk. Ilyenkor nehéz megnyílni valakinek, legyen szó barátról vagy egy bizalmas felnőttről. Lehet, hogy azért, mert olyan súlyos terhet cipelünk magunkkal, amit szégyellünk, vagy ami miatt félünk. Az is megtörténhet, hogy védeni szeretnénk valakit. Vagy az is előfordulhat, hogy nincs kivel megosztani, vagy csak egyszerűen nem megy és kész. Ilyenkor tényleg elszigetelődhetünk a külvilágtól, és kilátástalanná válhat a helyzetünk.

A családhoz való jog

A szüleidnek, családodnak gondoskodniuk kell rólad. Nevelésedkor azt kell tenniük, ami neked a legjobb, és figyelembe kell venniük, hogy hol tartasz az önállóságban. Senki sem szakíthat el a szüleidtől. Ez azt jelenti, hogy egy gyereket csak akkor lehet kiemelni a családjából, ha ez az ő érdekében feltétlenül szükséges (pl. bántják vagy nem törődnek vele). Ilyenkor különösen védeni kell őt.