Címke

hormonháztartás

Browsing

A havi rendszeresség nem áll be rögtön. Az első menstruáció utáni néhány évben előfordul, hogy csak beköszön, majd eltűnik néhány hónapra, megint jön, de 40 napra, aztán legközelebb 32-re. Ez természetes és normális, de jó, ha már a kezdetektől jelölöd a „piros betűs” napokat egy naptárban vagy valamelyik ingyenes, erre kitalált okostelefonos alkalmazásban. 

Amit a hormonok csinálnak kamaszkorban

A hormonok a felelősek. Amikor megszülettél, akkor onnan lehetett tudni, hogy fiú vagy lány vagy, hogy férfi vagy női nemi szervvel születtél.  De a nemi szerveken kívül más testi különbség nem nagyon volt eddig fiúk és lányok között. Viszont a benned lévő hormonok most olyan változásokat indítanak be, amiktől jól látható különbségek alakulnak ki. Ami még ennél is fontosabb, hogy most indul el az összes olyan változás, amely képessé tesz arra, hogy egyszer majd gyereked lehessen – a lányoknál ezt a menstruáció, a fiúknál az éjszakai magömlés jelzi.