youtube, szexedukáció, felvilágosítás, amaze

Sokan vagyunk, akik gyerekként nem láttunk a saját családunkban jól működő példát arra, hogyan lehetne szülőként jól beszélgetni a gyerekeinkkel a kamaszkorról, az azzal járó testi és lelki változásokról – miközben tudjuk, hogy ha nem tesszük meg mi, a google válaszol majd a gyerekeink kérdéseire… Segítünk felkészülni az első lépésekre!

Gyerekjogok szülőknek

A gyerekek jogait elsősorban nem a jogászok és érdekvédő szervezetek tudják megvédeni, hanem az értük felelős felnőttek; nem csak azzal, hogy mindent megtesznek az érvényesülésükért, de azzal is, hogy a gyerekeknek segítenek megismerni, és megérteni, mik azok a gyerekjogok, és hogyan érintik a mindennapjaikat.

Iskolaőrség, megelőzés, prevenció, szakemberek, nemecsek

Ahol a feszültségeket és a konfliktusokat nem a pedagógia, a pszichológia és a szociális munka eszköztárával kezelik, hanem egy külső kontrollt erősítő, rendészeti szemlélet mentén, ott nem alakul ki valódi megoldási mechanizmus a problémák megszüntetésére.

Kaleta, pedofília, hogyan védhetjük meg a gyerekeket

Mint a napokban kiderült, gyermekpornográf képek birtoklásáért jelenleg Magyarországon nem jár letöltendő büntetés. Addig is, amíg az ezzel kapcsolatos viták végére érünk, van néhány dolog, amit szülőként megtehetünk a gyerekeink biztonságáért.