Címke

#MAGOL

Browsing

Nektek már eszetekbe jutott bele-bele nézni a tankönyvbe egy gigantikus digitális földrajztémazáró közben? Mert bevallom, nekem nemcsak eszembe jutott, hanem meg is csináltam párszor a dolgozat alatt. Annyira közeli és egyszerű volt a segítség, hogy nem lehetett nem elfogadni. Utána pár héttel írtam egy kémiadolgozatot, mégse puskáztam közben, és egyszerűen megcsináltam majdnem teljes pontszámra. Ezek után elgondolkodtam, hogy miért van az, hogy az egyik dolgozatnál csaltam, a másiknál meg nem, pedig mindkettőnek ugyanakkora volt a tétje, ugyanolyan nehézségű az anyaga, és ugyanannyira tisztelem mindkét tanárt, aki iratta. Erről fogok elmélkedni ebben a cikkben.

Az utóbbi három hónapban fenekestül felfordult a világ. (#klisé1) Talán a diákoknak és a tanároknak kellett a legnagyobb változást kezelniük, amikor a hagyományosan személyes kapcsolatokra épülő iskolából egy hétvége alatt a digitális oktatásban kellett együtt dolgozniuk. Ez sok nehézséget jelentett a távoktatáshoz szükséges eszközök hiánya miatt még jobban lemaradó gyerekek helyzetétől az online tanításra fel nem készített pedagógusok hiányosságaiig (#klisé2). De szereztünk jócskán olyan tapasztalatot is, amit érdemes a jövőben is megfontolni, hasznosítani (#klisé3).