Címke

zsíros bőr

Browsing

A kamaszok kb. 80 százalékát érinti a problémás, zsíros arcbőr, a pattanások sokak életét megnehezítik. Alapjában véve ezért az androgén (férfi nemi hormonok) típusú hormonváltozás tehető felelőssé, de egyértelműen szerepet játszanak a genetikai és az életmódbeli tényezők is, ahogyan a megfelelő bőrápolás mellett az étkezés is. Különböző betegségek, számos bőrprobléma kapcsolható össze sejtszinten a táplálkozással, ezalól pedig a kamaszok sem kivételek.

Az első és legfontosabb, hogy egy-két apró pattanás miatt, amik pár nap alatt maguktól is elmúlnak, nem érdemes szakemberhez rohanni, de te se állj neki otthon az „eltávolításuknak”. A nyomkodásnak ugyanis maradandó következményei lehetnek: egy-egy elfertőződött pattanás hegesen gyógyulhat, a sebhelyet pedig később nehéz eltüntetni. Ha azonban már úgy 3 hónapja fájdalmas, gennyes pattanások virítanak az arcodon, kérd meg a szüleidet, hogy keressenek neked egy kozmetikust, aki kitisztítja az arcodat. Egyáltalán nem ciki, ha az első alkalommal például egy felnőttel érkezel, hidd el, a kozmetikusok hozzá vannak szokva – még fiúk esetében is!

A hormonváltozások már akár 10 éves kor körül beindulhatnak a szervezetedben, és hamar megmutatkozhatnak a bőrön is. Amiket elsősorban tapasztalhatsz: a megnövekedett faggyútermelés miatt zsírosabb, fénylő lehet az arcbőröd, tágabbak a pórusaid. De a hormonok miatt kezdesz izzadni is, ami a talpadon és a hónaljadon lehet erőteljesebb, és a fiúknál talán még feltűnőbben jelentkezhet. Emellett a hajad is zsírosodhat, valamint szőr jelenhet meg a testeden – amelynek egyébként fontos funkciója van: a verejték elvezetésében segít, és a hőháztartást szabályozza. Ezek teljesen természetes változások, mindenkivel megtörténnek.