Kamaszkori depresszió, szorongás és magány. Szívemen viselem ezt a témát. Szeretném, hogy ha valaki abban az élethelyzetben van, amikor úgy érzi, hogy semmi sem fontos – sem az, amit érez, sem az, ahogyan telnek a napjai –, és mindennap szomorú, igazából még felkelni is szenvedés… akkor tudja, hogy DE! Igenis fontos! Kell és lehet is vele foglalkozni. Mert te is tudod, és én is tudom, hogy ez nem hiszti, és nem divat. De nem ám!
Hallottad már, hogy az érzelmeket titkolni kell, és nem szabad kimutatni, amit érzel? És azt, hogy az érzések akkor is hatnak, ha nem törődsz velük?
Van, aki szeretne sírni, de nem tud, és van, aki nem szeretne sírni, mégis elerednek a könnyei.
A dolgok megtörténnek, akár akarjuk, akár nem. Mit tehetünk, ha valamin nem lehet változtatni?