Címke

online oktatás

Browsing

A koronavírus-járvány miatt átalakultak a mindennapi szokásaink: új szabályok között kell élnünk, maszkot hordunk, nem járhatunk koncertre, moziba. Az iskolai élet is megváltozott – bár úgy tűnik, minden maradt a régiben, mert továbbra is kell felelni, dolgozatot írni, a szünetekben azt csináljuk, mint eddig, de időnként otthon marad egyik-másik osztálytársunk vagy tanárunk, mert betegek lettek. Ilyenkor jön a karantén és az online oktatás. Ez persze sokaknak nem tetszik, pedig senki nem tehet róla, ha megbetegszik, hiszen nem direkt kapja el a vírust. Ezért nem is szabadna haragudni rá – csúfolódni, viccelődni sem oké, még akkor sem, ha nem tűnik komolynak.

Lehet, hogy elveszettnek érzed magad most, hogy mindenhol minden a kornavírusról szól, és szinte naponta változik a helyzet, emiatt pedig az életünk. Sok új kihívás elé állíthat az is, hogy az iskolák bezárása miatt most nem tudsz találkozni a barátaiddal, és a tanulás egy teljesen új formájával kell megismerkedned. Ebben a folyamatosan frissülő bejegyzésben igyekszünk összeszedni mindent, ami segíthet ebben az időszakban – mert most sem, ebben sem vagy egyedül!