Címke

félelem

Browsing

Vannak olyan emberek, akik könnyen beilleszkednek egy új társaságba, lazán kezelik az ismeretlen helyzeteket, akár egyből képesek nyitni mások felé. Egy beszélgetés kezdeményezése, a társalgásba való belépés nem jelent problémát számukra, simán magukhoz ragadják a szót, és akár a figyelem középpontjába is kerülnek. Egy buliban nehézség nélkül teremtenek kapcsolatot, és könnyen elengedik magukat.

Második gyerek vagyok, van egy nővérem. Egy lány, aki mindenben jó, aki mindent jól csinál, aki mintagyerek volt egész életében, aki a családunkban minden dicséretet bezsebelt. És vagyok én. Egy lány, aki ennek pont az ellentéte. Ebből a helyzetből adódóan gyerekkoromtól fogva folyton azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, és sosem leszek az.

Csókolózni nagyon jó dolog, most már tudom. De az első alkalom előtt legalább annyira féltem, mint amennyire most szeretem. Mert ugye számos kérdés felmerülhet, amíg nem történik meg az első. Például nehéz elképzelni, hogy hogy a fenébe nincs útban közben a másik arca, orra, nyelve. Mégis hogyan veszünk levegőt? Egyenesen a másik orrnyílásából? Ráadásul ott vannak a kezek… azokkal is kellene valamit kezdeni! Vagy csak lógjanak bénán, mint két élettelen rongydarab? És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi történik a szánkban! Jobbról balra vagy balról jobbra kell körözni? Ha egyáltalán azt kell csinálni…

Végre megbeszéltétek az első randit? Szuper!!! Akkor talán már el is kezdted átrágni magad a legfontosabb témákon – például hogy mit veszel fel. Szerintem nem tudsz nagyot hibázni, ha a kedvenc ruhadarabodat választod. Kivéve persze, ha az a pizsamád. Akkor inkább keress tovább!