Biztonságban érzed magad? – Jogod van ahhoz, hogy megvédjenek az erőszaktól!
Gondolnád, hogy sokszor az tetszik másoknak rajtunk, amit mi legszívesebben megváltoztatnánk? Erről énekel Bruno Mars is!
A ránk nagy hatással lévőktől tanulunk, akár jók, akár rosszak. Valahogy ebből alakulhattak ki a példaképek is. Kell valaki, aki példa a számunkra, és amikor döntés előtt állunk, feltehetjük a kérdést: Vajon ő mit tenne?
Az oktatáshoz való jog
Jogod van a tanuláshoz. Az óvoda és az iskola célja, hogy a készségeidet és más képességeidet erősítse, fejlessze a személyiségedet, és ehhez adjon ismereteket. Az iskolának fel kell készítenie minden gyereket arra, hogy békésen és felelősségteljesen élhessen.
Tüntetés
Jogod van a szólásszabadsághoz, tehát a nyilvánosság előtt is elmondhatod a véleményedet és az ötleteidet, ha tiszteletben tartasz közben másokat. Jogod van békés tüntetéseken részt venni, de észben kell tartani, hogy ez nem sértheti az állam biztonságát, a közbiztonságot vagy más emberek jogait.
Egy koreai fiú az iskolából gyalog indul haza. Pár perccel útja kezdete után egy részeg férfi egy üveggel a kezében tántorog felé, azt kiabálva: „Fúúúúj, kínai!” A férfi megpróbál közelebb menni, és hadonászva lépdel a fiú felé. Ő csak mosolyog, és rá se tekint, látszik, hogy nem ez az első ilyen alkalom, van már tapasztalata benne. Gyorsan továbbáll, és ezt az alkalmat is megjegyzi a sok másik mellett, amikor Magyarországon a bőrszíne miatt bántották.
A felnőtteknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy biztonságban nőhess fel, és fejlődhess. Az államnak pedig olyan törvényeket és intézkedéseket kell hoznia, amelyek ezt segítik. Fontos szerepe van például annak, hogy milyen az oktatási és egészségügyi rendszer, mennyire figyelnek oda a nehezebb sorsú gyerekekre, vagy mi történik azokkal, akiket bántottak. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány minden évben áttekinti, mi változott a gyerekek helyzetében, és készít erről egy jelentést. A 2019-es évre vonatkozó jelentésből emeltük ki a 17 legfontosabb pontot az alábbi listában.
Te is elmondtad a véleményedet a „Te hogy látod?” kutatásban? Most megtudhatod, miért volt fontos a részvételed, és mire hívta fel az ENSZ a döntéshozók figyelmét!