Osztálytermi vitaszínházat tartottunk gimikben, mert kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a fiatalok a bántalmazásról.
Mit tehetsz, ha fáj, hogy ne vagy ne annyira fájjon? Hogyan csökkentheted a fájdalmat? Tovább lehet adni a bántást?
Az első szerelem felejthetetlen – és még ha véget is ért, és ez néha fájdalmas, mégis velünk marad, nem veszítjük el.
Ahogy a füle sem ugyanolyan mindenkinek, úgy a pénisz is nagyon sokféle lehet. Vannak elváltozások, amik természetesek, és van, amivel orvoshoz kell fordulni.
Második gyerek vagyok, van egy nővérem. Egy lány, aki mindenben jó, aki mindent jól csinál, aki mintagyerek volt egész életében, aki a családunkban minden dicséretet bezsebelt. És vagyok én. Egy lány, aki ennek pont az ellentéte. Ebből a helyzetből adódóan gyerekkoromtól fogva folyton azt éreztem, hogy nem vagyok elég jó, és sosem leszek az.
A magányról szeretnék írni, amit nagyon nehéz megosztani másokkal, mivel pont azért érezzük, mert nem tudjuk, hogyan tudunk az adott állapotban kapcsolódni. A kapcsolatok ki tudják elégíteni azt az igényünket, hogy ne érezzük magunkat egyedül ebben a világban. Mégis időről időre vagy akár hosszabb ideig magányosnak érezhetjük magunkat akár a barátaink, a családunk körében vagy a párkapcsolatunkban is. Mi ennek az oka? És mi a magány?
Első szerelmem. Azt hittem, nekem te vagy a minden. Te voltál az első gondolat reggel. Te voltál az első napsugár. Te voltál a Nap, amely körül keringett a rendszerem. Te voltál az első szó az ajkamon. Nemcsak a kezdet voltál, azt hittem, a vég is te vagy.
Hallottad már, hogy az érzelmeket titkolni kell, és nem szabad kimutatni, amit érzel? És azt, hogy az érzések akkor is hatnak, ha nem törődsz velük?
Van, aki szeretne sírni, de nem tud, és van, aki nem szeretne sírni, mégis elerednek a könnyei.
