Címke

betegség

Browsing

A koronavírus-járvány miatt átalakultak a mindennapi szokásaink: új szabályok között kell élnünk, maszkot hordunk, nem járhatunk koncertre, moziba. Az iskolai élet is megváltozott – bár úgy tűnik, minden maradt a régiben, mert továbbra is kell felelni, dolgozatot írni, a szünetekben azt csináljuk, mint eddig, de időnként otthon marad egyik-másik osztálytársunk vagy tanárunk, mert betegek lettek. Ilyenkor jön a karantén és az online oktatás. Ez persze sokaknak nem tetszik, pedig senki nem tehet róla, ha megbetegszik, hiszen nem direkt kapja el a vírust. Ezért nem is szabadna haragudni rá – csúfolódni, viccelődni sem oké, még akkor sem, ha nem tűnik komolynak.

A házirend, az iskola pedagógiai programja nem az az olvasmány, amelyben a diákok szívesen elmélyednek. Pedig van sok olyan pontja, amelyet jó, ha ismernek a tanulók. Nincs egységes jogszabály a betegségek igazolására, a kihagyott dolgozatok pótlására, a megengedett késések számára, ezért ezeket az egyes iskolák a saját házirendjükben rögzítik. Éppen ezért fontos tudnod, hogy mi a helyzet, ha például sportversenyre mennél, de pont aznap van témazáró: Ki igazolhatja a hiányzást? Hogyan és mikor tudod megírni a dolgozatot? Ki segíthet bepótolni az elmulasztott tanórák anyagát? Fel lehet venni egy tanóra hanganyagát, hogy a hiányzó diáknak segítségére legyen a pótlásban?

Mint azt mindannyian tudjátok, 2019 decemberében egy ismeretlen járvány tört ki a kínai Vuhan városában. A járványról kiderült, hogy egy állat módosult koronavírusa (a koronavírus nevet onnan kapta, hogy ha elektronmikrószkóppal nézzük, akkor kis, korona formájú alakzatok látszanak rajta). A későbbiekben COVID-19-nek nevezték el. A járvány mostanra szinte egész Európában elterjedt, így hazánkba is eljutott. Mivel egy új vírusról beszélünk, ezért ellenszert még nem tudtak előállítani. A betegség cseppfertőzéssel terjed, vagyis tüsszentéssel és köhögéssel. De a fertőzés bőrről (pl. kézfogás, érintés) vagy más felületről (pl. kapaszkodó) is terjedhet, ezért fontos a rendszeres kézmosás és fertőtlenítés (pl. a telefonunk tisztítása is).

1. Jogod van tájékozódni!

A felnőtteknek segíteniük kell téged, hogy megértsd, mit kell tenned a fertőzés megelőzése érdekében, és miért fontos ez a sok intézkedés. Erről mi is írtunk már nektek nektek. Vigyázz, hogy csak hiteles oldalakon tájékozódj, mert sok téves információ, álhír is terjed erről a neten és a közösségi médiában. Ha valami miatt aggódsz, akkor jobb, ha kérdezel. Beszélgessetek erről a szüleiddel, a felnőttekkel. Ha nem tudod, kivel oszd meg a félelmeidet vagy gondolataidat, hívd a Kék Vonal ingyenes lelkisegélyvonalát a 116-111-en.

Nálunk az iskolában a gimnazisták évekig szabadon kimehettek az iskola területéről, úgyhogy már általános iskola óta nézegettem a nagyokat, akik kint álltak a sarkon, és cigiztek. Aztán telt-múlt az idő, kezdtem felnőni, és egyre jobban vártam azt az időt, amikor majd én állhatok ott, és engem néznek irigykedve az alsósok. Na, eljött ennek is az ideje. Már én állok ott a sarkon, és őszintén szólva nagyot csalódtam. Rá kellett jönnöm sajnos, hogy ez az egész nem is annyira menő. 

Na de mi az a TSS, és mit kell róla tudni?

A toxikus azt jelenti: mérgező, a sokk ebben az esetben arra az állapotra utal, amikor a sejtjeid nem jutnak elegendő oxigénhez, és ez felborítja a szervezeted rendes működését, a szindróma pedig egy betegség tüneteinek összességét, vagyis a testi jelzések együttesét jelenti. Tehát: egy baktérium által termelt méreg jut a szervezetbe, az ennek következtében kialakuló súlyos rosszullét tünetegyüttese a toxikus sokk szindróma (rövidítése: TSS).