„Mikor lesznek barátaim?” – ezt a kérdést tettem fel édesanyámnak 14 évesen, mivel általános iskolás éveim alatt sajnos, nem sajnos, de nem a menők táborát erősítettem. Későn érő voltam, minden szempontból. Nem vonzottak a tipikus tinédzserdolgok, amik a korosztályomat lázba hozták. Még abban a fázisban tartottam, hogy mindent megbeszéltem az anyukámmal.
Nem tudom, hogy vagytok vele, de nem hiszek abban, hogy az a jó barát, akivel nap mint nap személyesen ki lehet beszélni az éppen aktuális apró pletykákat. Számomra sokkal fontosabb, hogy a nagyobb fordulópontoknál, kríziseknél ott álljon mellettem, és támogasson. De mi van akkor, ha ez a leírás leginkább egy távoli barátra igaz, akivel csak ritkán jön össze a találkozó? Nem kell attól félni, hogy kimondjuk: ő a legjobb barátom. Az internet világában élünk, szerintem a távolság nem lehet akadály.
Kedves Hullámtörő Barátom!
Most meg kell hallgatnod, akkor is, ha felesleges morajlásnak találod a szavaim. Tudnod kell, hogy észrevettem, miben mesterkedsz.
A féltékenységet talán csak szerelmesek között tudtad elképzelni eddig. Lehet, hogy már te is találkoztál azzal a fájó érzéssel a gyomrodban és a szíved táján, amelyet akkor érzel, amikor úgy látod, hogy a számodra fontos ember mással kedves, és attól tartasz, hogy elveszíted őt.
Az a barátod, akit te annak érzel. Jó esetben ez az érzés kölcsönös, és akit te a barátodnak gondolsz, szintén a barátjának tart téged. Ez nem azon múlik, hogy annak nevezitek egymást, hanem hogy hogyan éreztek a másikkal kapcsolatban.
Néha egyedül érzed magad, máskor pont az ellenkezőjét gondolod. Egy biztos, fontos, hogy legyenek titkaid, és ha akarod, ezeket megoszthatod másokkal, de ha úgy esik jól, tartsd meg magadnak.
Nem biztos, hogy tőled várja a megoldást. Sokszor elég, ha vele vagy. A szakítás utáni vigasztalás egy lehetséges módja ‒ próbáld ki, hátha segít!