Kamaszkori depresszió, szorongás és magány. Szívemen viselem ezt a témát. Szeretném, hogy ha valaki abban az élethelyzetben van, amikor úgy érzi, hogy semmi sem fontos – sem az, amit érez, sem az, ahogyan telnek a napjai –, és mindennap szomorú, igazából még felkelni is szenvedés… akkor tudja, hogy DE! Igenis fontos! Kell és lehet is vele foglalkozni. Mert te is tudod, és én is tudom, hogy ez nem hiszti, és nem divat. De nem ám!
Tudod, nem gondoltam volna, hogy valaha még beszélünk. Csak állok, és bámulok a kijelzőre. Olvasom a soraidat, de nem állnak össze a fejemben értelmes mondatokká. Megrohannak az emlékek. A szavak, amelyeket a fejemhez vágsz, ütnek, és visszahoznak egy rég elfeledett, keserű ízt a számba.
Hadd meséljek nektek az első szerelmemről! Egy igazi romantikus történetet, amely megtanított rá, hogyan várjak türelmesen arra az emberre, akit szeretek, és hogy hogyan kell távkapcsolatban élni. Mivel régebben nem kerestem a fiúk társaságát, így engem is meglepett, hogy viszonylag hamar megtalált a szerelem, ráadásul nem is hétköznapi módon. Szóval remélem, hasznos lesz, amit elmesélek nektek, és azt is, hogy szórakoztatónak találjátok majd. Fogadjátok szeretettel az első szerelmem történetét.
Vannak olyan problémák, nehézségek, amikkel egyedül maradunk. Ilyenkor nehéz megnyílni valakinek, legyen szó barátról vagy egy bizalmas felnőttről. Lehet, hogy azért, mert olyan súlyos terhet cipelünk magunkkal, amit szégyellünk, vagy ami miatt félünk. Az is megtörténhet, hogy védeni szeretnénk valakit. Vagy az is előfordulhat, hogy nincs kivel megosztani, vagy csak egyszerűen nem megy és kész. Ilyenkor tényleg elszigetelődhetünk a külvilágtól, és kilátástalanná válhat a helyzetünk.
Lehet, hogy elveszettnek érzed magad most, hogy mindenhol minden a kornavírusról szól, és szinte naponta változik a helyzet, emiatt pedig az életünk. Sok új kihívás elé állíthat az is, hogy az iskolák bezárása miatt most nem tudsz találkozni a barátaiddal, és a tanulás egy teljesen új formájával kell megismerkedned. Ebben a folyamatosan frissülő bejegyzésben igyekszünk összeszedni mindent, ami segíthet ebben az időszakban – mert most sem, ebben sem vagy egyedül!
A kiközösítésnek az esetek túlnyomó többségében nincs olyan alapja, ami ekkora büntetést érdemel.
Előző cikkünk általánosságban szólt a táplálkozási zavarokról. Mostani írásunkban a leggyakoribb típusait tekintjük át. A két leginkább előforduló evészavar az anorexia nervosa és a bulimia nervosa (általában csak anorexiának és bulimiának szokták nevezni). Mellettük számos más, evéssel kapcsolatos zavart lehet manapság megállapítani, például falásrohamzavart (binge eating disorder), elkerülő/restriktív táplálékbeviteli zavart vagy a különböző ételekkel kapcsolatos fóbiákat.
Talán te is érezted már, hogy nem tudsz közel kerülni az emberekhez, bármennyire is szeretnél egy szövetségest, akiben bízhatsz, és aki rád is számíthat mindenben. Nagyon nehéz ezt megélni, de jó tudni, hogy bárki kerülhet ilyen helyzetbe számtalan ok miatt, és nem egy ismert ember számol be magányos, küszködéssel teli gyerekkori éveiről.
A fiúknak sokszor azt tanítják, hogy akkor erősek, ha soha nem sírnak, ha mindent kibírnak, ha nem panaszkodnak. Hogy az érzékenység ciki, az érzelmeiket kimutatni pedig nem férfias. Mintha a fiúknak nem is lehetnének érzelmeik – pedig az érzékenység nem gyengeség.
A magányról szeretnék írni, amit nagyon nehéz megosztani másokkal, mivel pont azért érezzük, mert nem tudjuk, hogyan tudunk az adott állapotban kapcsolódni. A kapcsolatok ki tudják elégíteni azt az igényünket, hogy ne érezzük magunkat egyedül ebben a világban. Mégis időről időre vagy akár hosszabb ideig magányosnak érezhetjük magunkat akár a barátaink, a családunk körében vagy a párkapcsolatunkban is. Mi ennek az oka? És mi a magány?