Címke

fájdalom

Browsing

Végre találkoztál valakivel, akivel úgy érzed, egy hullámhosszon vagytok, jól néz ki, és még vicces is. Az első találkozók jól sikerültek, sokat nevettetek, beszélgettetek, és talán ennél még jóval több is történt.  Úgy érzed, ebből valami szuper dolog sülhet ki, szinte érzed a pezsgést belülről. Alig várod a folytatást, hiszen olyan, mintha mindketten egymásra vártatok volna. De ekkor váratlanul szó nélkül eltűnik. Nem veszi fel a telefont, és nem reagál az üzenetekre, esetleg a közösségi oldalairól is letiltott. Egyszerűen köddé vált, te pedig nem érted, hogy mi történt, hiszen minden olyan jól alakult. Eláraszthatnak az érzések és a kérdések: mi volt a baj? Elrontottam valamit? Hogy lehet ez, hiszen olyan jó volt együtt! Vagy mégsem? Talán rosszul éreztem, hogy neki is tetszem?

Kamaszkori depresszió, szorongás és magány. Szívemen viselem ezt a témát. Szeretném, hogy ha valaki abban az élethelyzetben van, amikor úgy érzi, hogy semmi sem fontos – sem az, amit érez, sem az, ahogyan telnek a napjai –, és mindennap szomorú, igazából még felkelni is szenvedés… akkor tudja, hogy DE! Igenis fontos! Kell és lehet is vele foglalkozni. Mert te is tudod, és én is tudom, hogy ez nem hiszti, és nem divat. De nem ám!

Az, hogy valaki mit érez bántónak, sok mindentől függ (pl. a személyiségétől, a körülményektől), de egy biztos: az soha nem elfogadható, ha valaki rendszeresen és szándékosan tesz olyat a másikkal (akár csak szóban is), ami számára rossz. Ez pedig ugyanúgy vonatkozik a felnőttekre és a gyerekekre is. A legfontosabb tudnod, hogy ha bánt téged valaki, az soha nem a te hibád, és mindig van lehetőség segítséget kérni!

Grace hisz a csodákban: egy 12 éves lány nagy álmokkal és egy kicsi ukulelével érkezett a világ egyik legnagyobb tehetségkutató műsorának színpadára, hogy felnőtteket megszégyenítő bölcsességgel énekeljen az őt ért támadásokról, gúnyolódásokról, de leginkább arról, hogy érdemes megpróbálni felülkerekedni a bántó szavakon, és lehetünk elég erősek ahhoz, hogy a szavak okozta fájdalmat legyőzhessük. Ne féljünk ehhez segítséget kérni!

Tudod, nem gondoltam volna, hogy valaha még beszélünk. Csak állok, és bámulok a kijelzőre. Olvasom a soraidat, de nem állnak össze a fejemben értelmes mondatokká. Megrohannak az emlékek. A szavak, amelyeket a fejemhez vágsz, ütnek, és visszahoznak egy rég elfeledett, keserű ízt a számba.